Varga Márton egyike volt azoknak, akiket a szovjet hadsereg Kolozsvár utcáiról összeszedett /akkor 18 éves volt/ és ártatlanul elhurcolt a Szovjetunióba. Először a törvényszék fogdájába vitték őket. Elindították őket, Tordáig gyalog tették meg az utat. A foglyokat bevagonírozták, megérkeztek Focsani-ba, ahol bekísérték őket egy hatalmas gyűjtőlágerbe. Zuhogott az eső, valósággal bőrig áztak. Egy garázsféle helyiségben szállásolták el őket, a nedves, sáros földön aludtak. Egy hétig tartották itt őket, a körülmények katasztrofálisak voltak. Egy nap összezsúfolták őket vagonokba, megfagyva a hidegtől, étlen, szomjan. Egyik éjszaka Varga Márton kiugrott a vonatból, egyik társa követte. Elindultak visszafelé, de elfogták őket és Harkovba, a fogdába kerültek. A cella ablakából hiányzott az üveg. Akkor már kint nagyon hideg volt. Innen egy Harkovhoz közeli városkába vitték őket, egy lágerbe. A cipőjét ellopták, fabakancsot kapott, amelynek a talpa fából készült, a szára pedig vászonból. A bányába vitték őket dolgozni. Egy idő múlva másik lágerbe, Novográdba kerültek. Itt az építkezésnél dolgoztak. Varga Márton megbetegedett, a kórházban segítették, lábra állt. Végül eljött a hazatérés ideje. /Papp Annamária: Elképzelni is nehéz, mit kibír az ember. Az ártatlanul elhurcoltak emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./
